Fáklyás felvonulás
Az állatvédelmi törvény szigorításáért tüntettek a fővárosban
Az állatvédelmi törvény szigorítása érdekében tartottak tiltakozó fáklyás felvonulást állatvédő szervezetek képviselői és aktivistái mintegy félezer ember részvételével szombaton Budapesten.
2012.11.24 20:35MTIAz Aktion Fair Play és az Állatvédőrség által szervezett megmozdulásán az ország különböző részeiről érkezett állatvédők vettek részt, akik a Keleti pályaudvartól dobszó kíséretében, rendőri biztosítás mellett, többen „állathóhéroknak” és „állami sintéreknek” beöltözött jelmezekben vonultak a Parlament elé, hogy átadják törvénymódosító javaslat-csomagjukat.
Tornóczky Anita, az Állatvédőrség aktivistája és Joó István, a szervezet vezetője a Kossuth téren felállított színpadon elmondta: azt szeretnék elérni, hogy integrálják az állatvédelmet és a felelős állattartást a nemzeti alaptantervbe. Jogi keretet és működési szabályzatot szorgalmaznak a gyepmesteri (sintér) telepek kialakítására és az ottani állattartási körülményekre. Szeretnék elérni, hogy a fajtatiszta kiskutyákat kizárólag származási lappal lehessen értékesíteni és legyen büntethető a zoofília (állatok és emberek közötti szexuális érintkezés).
Ugyancsak szorgalmazzák, hogy az elkobzott, lefoglalt állatokat gyorsított eljárásban lehessen örökbe adni. A javaslatot, amelyhez több mint tízezer ember aláírását is mellékelték, Kövér László házelnök titkárságának munkatársa vette át.