Az ügyészség és a védelem is fellebbezett

Zamecsnik: nem jogerős az ítélet Laborc Sándorék ügyében

Részben elítélte, részben felmentette a vádak alól a bíróság Laborc Sándort.

2012.07.04 20:03MTI

Laborc Sándort, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját, valamint két társát társtettesként elkövetett, magántitok jogosulatlan megismerése, továbbá annak kísérlete miatt pénzbüntetésre ítélték. Laborcnak másfélmillió forintot, a másodrendű vádlottnak hatszázezer forintot, míg a harmadrendű vádlottnak 200 ezer forint pénzbüntetést kell kifizetnie, ha az ítélet jogerőssé válik.

A bíróság ugyanakkor Laborc Sándort, valamint az ügy negyedrendű vádlottját felmentette a hivatali visszaélések és a hűtlen kezelés vádja alól.

Az ítélet nem jogerős - hangsúlyozta a bíróságról távozóban Laborc Sándor védője. Zamecsnik Péter az MTI-nek elmondta: a hivatali bűncselekmények, valamint a hűtlen kezelés bűntette alól bűncselekmény hiányában mentette fel védencét a bíróság. Ezt az ügyészség megfellebbezte.

A védelem pedig az ellen nyújtott be fellebbezést, hogy az ügy három vádlottját pénzbüntetésre ítélte a bíróság magántitok jogosulatlan megismerése, valamint magántitok jogosulatlan megismerésének kísérlete miatt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.