A sokat hangoztatott gazdasági válság. Csődbe ment jópár amerikai bank, és elkezdődött a tömeghisztéria. Szinte nem is volt olyan nap tavaly november óta, hogy ne hallottuk- olvastuk volna valamelyik sajtóorgánumban azt, hogy itt van a csődök-csődje, a gazdasági armageddon és ki tudja még milyen jelzőkkel próbálták belénk vésni: bizony-bizony eljött a spórolás ideje.

_{2009.09.14 12:06kozma zsuzsanna, ma.hu}

2009 Szeptember. Vegyünk egy „átlagos” családot és vegyünk egy átlagos, hónap eleji estét, amikor is megérkezett (jó esetben) minkét szülő fizetése, és egy kockás papír-ceruza társaságában felvázolják az aktuális havi kiadásokat: közös költség, lakás bérleti díja, gyerekek ellátmánya (óvoda-iskola befizetés), lakáshitel, autóhitel, személyi kölcsön törlesztése, kifogyott a mosópor, elfogyott a szárazétel, elfogyott ez- elfogyott az, és máris megvan, hogy fészkeli be magát az aktuális hónapban a fizetés.

Megtakarítás? Nulla. A válság miatt van ez? Nem mondanám.

Évek óta él így sok család. A válságra fogni igencsak kapóra jön, de a realitás jóval túlmutat ezen.

Persze rengeteg „tippet” kapunk mostanság, hogy hogyan is lehetne spórolni.

Szőke, szomorú hangú kislány beszélget a fürdőkacsával a fürdőszobában, hogy ma lesz ugyan víz, de nem lesz fürdés, csak zuhanyzás. Ez is egy megoldás, apró csepp a tengerben.

Vagy: kapcsoljuk le a villanyt, ha nem használjuk, ez elemi.

Megint egy-kétszáz forint plusz hó végére, nem sok, de valami, talán egy kenyérrel többet vehetünk meg a az ínséges napokon.

Kedvenceim a különböző bankok reklámjai, hogy megtakarításaimat extrán jó kamatokkal jutalmazzák, bízzam csak oda megtakarított forintjaimat- euróimat.

Szívből mondom, hogy értem én a célzást: de létminimumon élő embereken ez vajmi keveset segít.

Honnan legyen megtakarítása azoknak, akik évek, évtizedek óta csak azt tudják megengedni maguknak, ami igazán kell az életben maradáshoz?

A rezsi, bérleti díj, szerencsésebbeknek a lakás-törlesztőrészlet kinyögése az elsődleges, utána jön az élelmiszer és máris kiürült a családi kassza.

A munkáltatók többsége kénytelen (kényelmesebb így?) minimálbérre bejelenteni munkavállalóit, mert európai szinten hazánk igencsak az élmezőnyben jár az adók tekintetében.

Szóval adott a fizetés egy része számlára, másik része kézbe, nem gondolunk még a nyugdíjas évekre, ugyan, ki tudja lesz-e egyáltalán nyugdíj 20-30 év múlva. Örülhetünk, ha be vannak fizetve a számlák, a többit megoldjuk így vagy úgy.

Nemrégiben nagy port kavart egy család esete, akik devizában vettek fel házukra hitelt, aztán 2 hónapig nem tudták fizetni a törlesztőrészletet, és máris megjelentek a végrehajtók az ajtóban.

Vittek mindent, ami mozdítható, a fiatalasszony csak a gyerekeket tudta kimenekíteni, talán ha bent hagyja őket, őket is egy raktárba állítják a bútorok mellé.

Megoldás nincs, nincs védelem, a bank meg hárít, ez a dolga, a szerződésben benne van- az apróbetűs részben.

Rokonoknál húzták meg magukat, szerencsések ebből a szempontból.

A kormány által felkínált áthidaló hitel sem bizonyult túl népszerűnek, érthető okokból senki nem élt vele.

Ha ma csórók vagyunk, 2 év múlva is azok leszünk, talán a lottó ötös húzhat ki a bajból, vagy egy nagyon gazdag nagybácsi végrendelete.

Ez utóbbi, valljuk be, csak a mesében létezik.

Kedves ismerősöm mesélte, hogy a lakótelepen, ahol él, egy idős néni naponta kéreget az arra járóktól 100-150 forintokat. Van lakása, de egész egyszerűen nem marad kenyérre, kénytelen koldulásra adni a fejét. Persze itt biztosan lesznek akik felhördülnek, hogy koldulni?!

Valójában a válság már évek óta itt bújkál körülöttünk, csak a tavalyi események adtak végre nevet neki.

Eddig is éltek családok a létminimum alatt vagy valamivel alig felette, csak most erősebb kontúrt vont köréjük a világ méretű recesszió.

Mint azt politikusaink egy részétől tudjuk, lendületben volt az ország.

Számomra hihetetlennek tűnik, hogy ha egyik évben lendületben az ország, másik évben gyakorlatilag a Föld középpontjáig esik vissza minden.

Elvonják ezt, elvonják azt, az oktatás a csőd felé masíroz, utcára kerülnek emberek, látszatmegoldásokkal bombáznak miközben csak azt hallani: gyermekek éheznek, családok hullanak szét, tombol a düh, pár száz forintért születnek az anyagyilkosok.

Tessék mondani, mikor lesz vége az igazi válságnak?