Belehalt a gyerek a verésbe
Döbbenet: Agyonverte a gyereket, mert becsinált!
Szeretőjének négy éves kisfiát verte meg úgy egy férfi, hogy a gyerek előbb kómába esett, majd pár nap múlva belehalt. A gyerek "bűne" az volt, hogy a nadrágjába csinált.
2010.12.10 09:29manna.roAgyonverte szeretőjének négy éves kisfiát az amerikai Jorge Busso. A férfi vigyázott a gyerekre, míg az édesanya munkában volt, és teljesen elborult az agya, amikor megérezte a kellemetlen szagot, amit a kisfiú árasztott. A gyerek ugyanis a nadrágjába végezte el a dolgát.
Busso elkezdte verni a gyereket, majd - ahogy ő maga a rendőrségnek bevallotta - a kisfiú fejét verte a falba. Pár perc múlva a gyerek eszméletlenül esett össze, a férfi pedig visszafektette az ágyba, mintha mi sem történt volna.
Az édesanya pár óra múlva ért haza, és kómában találta a kisfiát. Bár egyből kórházba rohant vele, ahol a kisfiú megfelelő ellátást kapott, az orvosok tudatták vele, hogy fiának kevés a túlélési esélye.
A kisfiú pár nap múlva elhunyt. Jorge Bussót letartóztatták, gyilkosság miatt életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.