A szabály az szabály
Bekeményített a főnök: "ha nem vágod le a szakállad, mi vágjuk le ollóval!"
Több mint fél éve növesztette a szakállát az egyetemista fiatal, aki részmunkaidőben eladóként dolgozik egy cipőboltban, de most úgy néz ki, hogy meg kell válnia a büszkeségétől.
2015.01.06 10:00ma.huKellemetlen afférral indult az év a karácsonyi szünetről visszatérő egyetemista számára, no nem a tanulmányaival kapcsolatban, sokkal inkább az iskola mellett végzett részmunkaidős foglalkozásával. A 19 éves Joe Bulman, aki a brit Bournemouth Egyetem elsőéves hallgatója, egy cipőboltban igyekszik megkeresni a napi megélhetéséhez szükséges zsebpénzt. A bolt vezetőjének eddig nem volt panasza a fiatalember munkájára, ám az ünnepekről visszatérve mégis azzal fogadta, hogy ideje megválnia a több mint fél éve növesztett dús szakállától.
"24 óránál kevesebb időt adtak, hogy megtegyem, hozzátéve, hogy ha nem vágom le magam, akkor majd ők fogják egy ollóval" - panaszolta Bulman a Metro című lapnak. "Azt mondta, meg kell szabadulni a számomra örömöt és büszkeséget jelentő szakállamtól egy részmunkaidős alkalmazás miatt - ez nagy csapás volt!"
A cég személyzeti vezetője azonban válaszul erre csak annyit közölt, hogy mindig is büszkék voltak a megjelenésükre, és a bozontos szakáll pontosan ugyanolyan, mint amikor egy nő felszaladt szemű harisnyát visel. "Biztosítanunk kell, hogy minden munkatásunk szalonképesen néz ki munka közben" - szögezte le az üzlet szóvivője. Bulman szerint azonban teljesen mindegy, hogy van-e szakálla vagy sem, a munkáját mindig magas színvonalon látta el. "Ez nem befolyásolja a teljesítményem" - magyarázta.
Arról egyelőre nincs hír, hogy a 24 óra leteltével még mindig megvan-e a szakálla és az állása is.