Mindössze 14 évesek voltak a lányok
Marháért cseréltek menyasszonyokat
Gyermekkereskedelem miatt csapott le az indiai rendőrség több gazdára is, akik szarvasmarháért cserébe szereztek maguknak menyasszonyt, akik ráadásul épp csak 14 évesek voltak.
2013.04.09 07:35ma.huTinédzser korú menyasszonyokat mentett meg a rendőrség Nyugat-Indiában, amikor felfedezték, hogy a pásztoroknál három, mindössze 14 éves kislány él, akikről kiderült, hogy marháért cserélték el őket a családjukkal. A rendőrök elmondása szerint még őket is meglepte, amikor rájöttek, hogy haszonállatokért, illetve pénzért adják-veszik a gyereklányokat. A szakértők szerint ennek az az oka, hogy a lakosság összetétele nagyon kiegyensúlyozatlan, egyes vidéki területeken egyetlen nőre öt férfi is jut.
"A lányok többnyire szegény családokból, a nyomornegyedek területéről származnak, és azért veszik meg őket, hogy feleségnek tartsák" - mondta Yogesh Pardi rendőrségi szóvivő. "Sok gazda azonban nem tudja kifizetni a menyasszony vételárát, így a kereskedők bármit elfogadnak, amit adni tudnak, ez gyakorta a szarvasmarha" - tette hozzá.
Ennél azonban súlyosabb problémának tekinti, hogy az így eladott lányok és családjaik még a menyasszonyra vágyó gazdálkodóknál is szegényebbek, ezért az esetek többségében ez tűnik az egyetlen lehetőségnek számukra - hangsúlyozta az austriantimes.at című osztrák hírhonlap. A tetten ért gazdálkodókat gyermekkereskedelem vádjával tartóztatták le.