Kis híján életébe került a hőstett

Kutyájuk mentette meg a gyilkos kígyótól a két kislányt

Csak a gyors segítségnek köszönheti életét az a hős eb, amely félelmet nem ismerve szállt szembe egy mérges kígyóval. Ezzel megmentette a játszani induló két kislány életét is.

2012.01.21 09:15ma.hu / MTI

Gyanútlanul indult egy ausztráliai testvérpár az udvarukban álló hinta felé játszani, nem sejtve, hogy szinte a biztos halál vár valamelyikükre, ha a fűben lapuló, csaknem hatvan centis és halálos mérgű kígyó megmarja. A hét- és kétéves gyermeket azonban másfél éves kiskutyájuk is boldogan ugrándozva kísérte, ő vette észre a gyilkos fenyegetést.

Amikor a hüllő már támadásra emelte a fejét, hősiesen ráugrott. Hogy pontosan mi és hogyan történt, arról nem szólnak a hírek, de azt biztosan tudni lehet, hogy az összecsapás közben a kutyust végül megmarta a hüllő, de szerencsére mérge lassan hatott, így eltelt néhány óra, mire a bénulás első jelei megmutatkoztak.

A megmenekült gyermekek szülei ekkor állatorvoshoz száguldottak, ahol a hősnek még egy szurit kellett kibírnia, az ellenméreg pedig szerencsére hatásosnak bizonyult, az állatorvos véleménye szerint nem marad nyoma vagy utóhatása a kígyómarásnak.

Az eset azért döbbentette meg legfőképp a családot, mert a River nevű szuka korábban semmilyen jelét nem mutatta a benne szunnyadó harciasságnak, most mégis hősként szállt szembe a fenyegetéssel.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.