Kiemelkedő termésátlag
Befejeződött az őszi árpa és a repce aratása Békés megyében
Kiemelkedő termésátlag született az idén Békésben az őszi árpából.
2015.07.13 12:46MTIA megyei termésátlag hektáronként öt tonna, amely az utóbbi öt év legjobb eredménye. Az őszi árpa minősége is jó, így a korábbi tonnánként 36 ezer forintos felvásárlási ár némileg emelkedett, jelenleg 38-41 ezer forint - tette hozzá a Békés Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetsége titkára.
Barabás Béla közölte: az őszi búza mintegy hetven százalékát betakarították már Békésben, megfelelő idő esetén jövő hét végére befejeződhet - a rozzsal és a tritikáléval együtt - a növény aratása.
Az őszi árpa egy részét a gazdálkodók már értékesítették a kereskedőknek, vannak azonban, akik - bízva a magasabb árakban - kivárnak, átmenetileg raktározzák a termést.
Befejeződött a repce aratása is, a termésátlag ott is a vártnál jobb lett, a megyei átlag hektáronként két tonna felett van, de volt, ahol 3,7 tonnát takarítottak be. A repce felvásárlási ára tonnánként 113-118 ezer forint körül alakul - közölte.
Ugyancsak végeztek a magborsó betakarításával, ott megyei szinten nagy a szórás, hektáronként 1,6 és 3,4 tonnás átlag között takarítottak be a gazdák, a termés egy része vetőmag minőségű lett. Utóbbiért akár 120-150 ezer forintot is megadnak, a takarmányborsó felvásárlási ára 49 és 55 ezer forint között mozog - mondta a titkár.