Felkérés

Nemzetközi légügyi konferenciát tarthatnak Budapesten

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) felkérte a HungaroControlt arra, hogy idén ősszel Budapesten szervezzen meg egy széles körű, nemzetközi légügyi szakmai konferenciát.

2015.03.17 17:37MTI

Az ENSZ légügyi szerve erre múlt héten, a Madridban zajló ATM World Congress légiközlekedési szakkiállításon kérte fel a magyar céget.

A madridi kiállításon emellett a HungaroControl stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az ISAVIA izlandi szolgáltatóval való együttműködésről, kutatási-fejlesztési tevékenységeinek összehangolásáról, illetve egyeztetett a szorosabb együttműködés lehetőségéről többek között az olasz, a finn a grúz, a skandináv és a szlovák szolgáltatóval is.

Kitértek arra is, hogy az elmúlt egy évben megvalósított sikeres projektek megnövelték a magyar léginavigációs szolgáltató hírét a nemzetközi piacon, sokkal többen keresték partnerségét Madridban. Emellett a legnagyobb figyelmet a Koszovó fölötti magaslégtér 2014 áprilisi megnyitása, valamint a távirányítású torony projekt megvalósításának március eleji indulása generálta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.