Élelmiszer
MSZP: az embargó kilöki az uniós piacokról a magyar termékeket
Az MSZP szerint közvetve veszélyezteti a magyar élelmiszereket Oroszország Európai Uniót sújtó embargója, a tagállamokban ugyanis nagy mennyiségű felesleg keletkezik.
2014.08.13 13:05MTIErről Gőgös Zoltán, a szocialisták agrárpolitikusa, a párt elnökhelyettese beszélt szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus azt mondta, a jelenlegi helyzetben három dolgot kell tennie a kormánynak. Elsőként a kabinetnek vissza kellene vonnia azt az elképzelését, amely megszünteti a legnagyobb méretű birtokok utáni támogatást, emellett nemzeti kockázattal azonnal el kell indítani egy agrárkörnyezet-gazdálkodási programot, valamint csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek forgalmi adóját - fejtette ki Gőgös Zoltán, aki szerint ezen intézkedések hiányában a magyar élelmiszerek elvesztik versenyképességüket.
Az MSZP elnökhelyettes tájékoztatóján követelte továbbá a hortobágyi földbérlet-pályázatok felülvizsgálatát is. Szerinte ugyanis azon olyanok nyertek el állami réteket, legelőket, akiknek egyetlen állatuk sincsen, míg az ott korábban állattartással foglalkozóknak nem maradt területük tevékenységük folytatására.