Jelentős költségmegtakarítás érhető el
Korszerűsítenék a közvilágítási rendszereket
Önkormányzatok közvilágítási rendszereinek modernizációjára kötött együttműködési keretmegállapodást az E.ON Energiaszolgáltató Kft. és a GREP Green Public Lighting Zrt.
2012.07.05 13:15MTIA GREP Zrt. csütörtöki tájékoztatása szerint a kistelepülési önkormányzatok akár 40-50 százalékos energia-, és így jelentős költségmegtakarítást is elérhetnek, ha csatlakoznak a két szervezet közös korszerűsítési programjához. A keretmegállapodás sok száz település számára jelenthet lehetőséget közvilágítási rendszereik modernizációjára, és kedvező üzemeltetésére. A helyhatóságok kötelező feladata a közvilágítás biztosítása - emlékeztet a közlemény.
Az E.ON tavaly indította útjára energiahatékonysági programját, amelynek első területe a közvilágítás. Az E.ON szerint a fejlesztések megvalósításához az önkormányzatok igényeinek és lehetőségeinek megfelelő konstrukciók kidolgozására törekszenek. A GREP Zrt. számításai szerint egy kisebb község éves közvilágítási kiadása 3 millió forint körül alakul. Ebből az első évben 300 ezer forint garantáltan az önkormányzat kasszájában maradhat, míg a megtérülést követően évi 1-1,5 millió forint megtakarítást érhet el a település.