" Mélyen sérti a tagországok érdekeit"
A Jobbik ostoba döntésnek tartja az Irán elleni uniós olajembargót
Hegedűs Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kijelentette: a Jobbik szerint az Európai Unió döntése az iráni olajembargóról és az iráni központi bank szankciók alá helyezéséről gazdaságpolitikailag "ostoba", hiszen mélyen sérti a tagországok érdekeit.
2012.01.24 14:48MTIAz Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei hétfőn döntöttek arról, hogy az unió július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, a teheráni központi bankot pedig szankció alá helyezi, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját.
Hegedűs Tamás felhívta a figyelmet, hogy az embargó ellen az az Egyesült Államok és Izrael lobbizott, amelyeknek az Iránból származó kőolajimportja szinte nulla, ezzel szemben az EU tagállamai Kína után a második legnagyobb importőrök. Ezen belül is Olaszországot és Spanyolországot érintheti különösen érzékenyen az embargó, Németországot pedig a jegybank elleni szankciók sújthatják, hiszen komoly üzleti érdekeltségeik vannak Iránban.
A Jobbik szerint a hétfői döntés szegénységi bizonyítvány az EU számára, hiszen bebizonyította: a saját érdekeit sem képes képviselni és idegen érdekek mentén hoz olyan döntéseket, amelyek saját polgárainak okoznak károkat. A Jobbik szerint a döntés rövid távon az üzemanyagárak további emelkedéséhez, de hosszabb távon akár háborúhoz is vezethet.