Spanyolország-Svájc 0-1
A Milka elverte a spanyol bikát
Nem tudott javítani a statisztikán a címzetes Eb-győztes.
2010.06.16 20:02nb1.huA találkozót a H-csoport rangadójának kiáltották ki, ám ehhez képest meglehetősen lapos kis félidőt produkáltak a csapatok.
A spanyolok ugyan fölényben játszottak, de a helvétek masszív védekezése miatt ez a fölény meglehetősen sterilre sikeredett, nem lennénk meglepve, ha néhány szurkoló "belealudt" volna a meccsbe.
Svájc még akkor sem roppant össze, amikor Senderos jobb bokája a 28. percben megsérült, és a védő a 36. percben kénytelen volt cserét kérni. A szünetig mindenesetre nem esett gól, és ez a látottak alapján logikusnak volt mondható.
A második félidő aztán álomszerűen indult Svájc számára, Gelson Fernandes ugyanis az 52. percben megszerezte a vezetést csapatának. Az akcióhoz tartozik, hogy Casillas és Piqué is piros lapot érően szabálytalankodott Fernandessel szemben (pontosabban a védő kezezett), így aránylag "jól" jött ki a dologból a Európa-bajnok.
Amely ezt követően egyébként valósággal körbelőtte Benaglio kapuját (igaz, Svájc is jegyezhetett egy kapufát), de mivel világbajnokságon, és nem MHSZ lövész-szakkörben vagyunk, Egy érdekesség a végére: amióta az Ebsorozat létezik, az aktuális kontinensbajnok mindössze kétszer nyert a következő vébé első fordulójában.