Siker

Evezős vb - Galambos Péter ezüstérmes Linzben

Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban ezüstérmet szerzett pénteken a Linzben zajló evezős világbajnokságon.

2019.08.30 15:05MTI

A 32 éves váci versenyző az egyes pályán jól jött el a rajtból, és hamar az élre állt, egyedül a favorit olasz Martino Goretti tartotta vele a lépést. A táv negyedénél azonban már egyértelműen az olasz vezetett, a magyar evezős viszont biztosan őrizte a második helyet. A táv feléhez közeledve kettészakadt a mezőny, Galambos mellett még az ausztrál Sean Murphy követte belátható különbséggel a magabiztosan élen haladó Gorettit. Az ausztrál 1000 méter után próbált ritmust váltani, nagyot csatázott Galambossal, aki előbb visszaverte a támadást, majd 1500 után olyan hajrát nyitott, amely sok volt Murphynek. Goretti viszont eközben már mindkettőjüktől majdnem két hajóval meglépett, így Galambos a finisben csak megközelíteni tudta őt, az olasz győzelmét nem veszélyeztette.

Galambos az MTI-nek elmondta: bár az aranyérem megszerzése volt a célja, a második hely miatt sem érez csalódottságot.

"Ahogy az egész szezonban, úgy a vb-n is végig egészséges voltam és jó formában eveztem. A döntőben is mindent kiadtam magamból, ez most ennyire volt elég Gorettivel szemben. Hiába előztem meg őt az Eb-n és vk-futamon is, a vb-re nagyon jól sikerült időzítenie a formáját. Valamit nagyon eltalált az olasz, mert Linzben végig magasan az egész mezőny előtt járt" - nyilatkozott. Hozzátette: külön örömmel töltötte el, hogy a szezonban két vk-versenyen is első ausztrál ellenfelét nagy küzdelemben sikerült maga mögött tartania.

A könnyűsúlyú egypárra - amely nem olimpiai szám - 33 versenyző nevezett.

A váciak versenyzője nagyszerű formában evezett a vb-n, előfutamában és negyeddöntőjében is a legjobbnak bizonyult, aztán az elődöntőből is simán, a harmadik helyen jutott tovább. Galambosnak ez az ötödik vb-érme, 2012 és 2016 után harmadszor végzett másodikként, 2010-ben és 2013-ban harmadik volt. A magyar evezős a felnőttek mezőnyében világversenyen idén szerezte meg az első aranyérmét, amikor június elején megnyerte a luzerni Európa-bajnokságot. Goretti a kontinensbajnokságon bronzérmes volt.

Tavaly német, svájci és amerikai evezős állhatott dobogóra ebben a versenyszámban, Galambos hatodikként zárt.

A magyarok másik A döntős egységének, Szabó Bencének és Furkó Kálmánnak a férfi könnyűsúlyú ketteseknél a pénteki fináléban a mezőny első fele túl erősnek bizonyult. A magyaroknak így nem volt esélyük dobogóra kerülni, viszont sikerült a negyedik helyen végezniük, miután biztosan utasították maguk mögé az osztrák hajót, cseh riválisaikat pedig a hajrában előzték meg. Ebben versenyben, amely szintén nem olimpiai szám, csupán nyolc egység indult.

A 21. helyen végzett a Polivka Dóra, Krémer Eszter női kettes, amely a D döntőben 7:32.91 perces eredménnyel holland és francia riválisa mögött a harmadik helyen ért célba. A magyar egység féltávig az élen állt, utána azonban a két hajó eléje került, a végén pedig még hajráznia is kellett, hogy legalább a többi riválissal szemben megtartsa a harmadik pozíciót. A versenyszám - amelyben 25 egység indult - szerepel az olimpia programjában, és a vb-ről a legjobb 11 szerez kvalifikációt Tokióra.

A női kettes mellett további három magyar egység indult olimpiai, egy pedig paralimpiai versenyszámban a vb-n, egyiküknek sem sikerült az A döntőbe jutnia, és egyelőre a tokiói kvótaszerzés sem jött össze.

Eredmény:
férfi könnyűsúlyú egypár, világbajnok:
Martino Goretti (Olaszország) 6:59.480 perc
2. GALAMBOS PÉTER (Magyarország) 7:02.370
3. Sean Murphy (Ausztrália) 7:04.550

férfi könnyűsúlyú kettes, világbajnok:
Giuseppe Di Mare, Raffaele Serio (Olaszország) 6:37.750 perc
2. Nikita Bolozsin, Makszim Telicin (Oroszország) 6:42.070
3. Vangelys Reinke Pereira, Emanuel Dantas Borges (Brazília) 6:45.280
4. SZABÓ BENCE, FURKÓ KÁLMÁN 6:49.500

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.