Erőszak?
Ezt üzente a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi barátnője
Sokatmondó posztot osztott meg a szépséges kézis lány.
2019.07.29 12:21ma.huNoha még nem tudni, hogyan végződik Kenderesi Tamás szexuális erőszak vádjával indított ügye, de az Instagram posztja alapján úgy tűnik, hogy barátnője, Szilovics Fanni teljes mellszélességgel kiáll párja mellett.
A Győr egyik tehetséges kézilabdázónője noha konkrétan nem nyilatkozott a botrányról, de a népszerű közösségi oldalon üzent a nagyvilágnak, mit is gondol az ügyről.
Fotó: Instagram
"Ilyen erősek vagyunk együtt!" - felirattal posztolta ugyanis Fanni a közös fotójukat.
Csurka Gergely a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke a Mokkában egyébként hétfő reggel azt mondta: néhány napon belül döntés születhet Kenderesi ügyében. mivel a rendőrség már átadta az ügyészségnek az ügy iratait. A helyi törvények szerint hat napjuk van, hogy döntést hozzanak, de vélhetően egy-két napon belül valamilyen eredmény születik.
"Két lehetőséget látunk, az egyik, hogy az ügyészség úgy határoz, hogy nem történt semmi, a másik pedig, hogy írásbeli figyelmeztetést vagy pénzbírságot szabnak ki Tamásra, ennél komolyabb büntetésre nem számítunk" - nyilatkozta a sajtófőnök.