2012 novemberétől irányította a csapatot
Távozik a Lakers vezetőedzője
Lemondott posztjáról szerdán az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers vezetőedzője, Mike D'Antoni.
2014.05.01 12:21MTIA 62 éves tréner 2012 novemberében vette át a csapat irányítását, amellyel 67 győzelmet és 87 vereséget ért el, de a mostani szezonban a gárda története leggyengébb teljesítményét nyújtotta 27 sikerével - amióta 82 találkozóból áll az alapszakasz.
"Az adott körülmények között nem tudom, hogy bárki jobb munkát tudott volna-e végezni az elmúlt két szezonban" - mondta Mitch Kupchak klubigazgató.
D'Antoni korábban vezetőedzője volt a Denver Nuggets, a Phoenix Suns és a New York Knicks csapatának, 2005-ben az év szakemberének választották.