Vakvezető kutyákat képeznek ki a Bad-kabát árából
Lady Gaga is rámozdult Michael Jackson ruháira
Több mint ötmillió dollárt (egymilliárd forintot) adtak a gyűjtők Michael Jackson egykori fellépő ruháiért egy vasárnapi Los Angeles-i árverésen.
2012.12.03 12:29MTIA Julien Aukciósház a néhai popikon Bad című koncertturnéján viselt dzsekijét 240 ezer dollárért adta el, a sztár két pár kristályokkal díszített kesztyűje pedig egyenként több mint százezer dollárért kelt el. Az árverésen a Michael Jackson ruhatárát tervező Dennis Tompkins és Michael Bush-kollekciók darabjait kínálták eladásra.
A vásárlók között volt Lady Gaga is, aki Twitterén osztotta meg követőivel, hogy 55 tételt vásárolt meg az aukción. Mint írta: Jackson csodálójaként szeretné megőrizni a relikviákat.
Az aukció bevételének egy részét jótékony célokra fordítják: a vakvezető kutyákat kiképző, adományokból működtetett Guide Dogs of America és egy Las Vegas-i hospice ház részesül belőle.