A szándékot immár szerződés rögzíti!
Az Operaház veszi át az Operabál rendezését!
Jövőre már a dalszínház munkatársai és alvállalkozói szervezik az Operabált, miután erről a napokban megállapodás született.
2009.02.25 19:00MTIA hétvégi Operabált követő jótékonysági gyermekprogram jóval kisebb publicitást kapott, mint az utcai rendbontás - az Operabál szervezését érintő legfontosabb hírről azonban csak az Opera sajtótájékoztatóján értesült az MTI: a jövő évben már a Magyar Állami Operaház önállóan szervezi az évente egyre több vitát kiváltó és egyre kevesebb valódi hírességet, felvonultató rendezvényt.
Vass Lajos dalszínházi főigazgató a keddi sajtóértekezletén egyértelművé tette, hogy az egyeztetések előrehaladott állapotban vannak, a szándékot immár szerződés rögzíti, azonban az ügylet részleteiről csak egy későbbi alkalommal kíván a sajtó képviselőinek beszámolni.
Annyit elárult, hogy várhatóan az eddigi bérleti díjbevételen túl, mintegy 40-70 millió forint tiszta hasznot jelentene az intézménynek az Operabál, s ez jelentős összegnek tekinthető, melynek nélkülözése nagyban megnehezítené a repertoár tervezését.
A hvg.hu már a múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy az Operaház tíz év alatt megvásárolja az eddigi szervező cégtől a bál díszletelemeit, köztük csillárokat, falikarokat, széksorokat, a nézőteret befedő padozatot és a színpadi páholysorokat.
A keddi sajtótájékoztatón bemutatták a Magyar Állami Operaház 121. és 122. szezonjának összevont évkönyvét is. Mint azt Vass Lajos kiemelte, hiánypótló munkáról van szó, hiszen a kötetek 2004-ig folyamatosan megjelentek.
Az azóta történt lemaradást a nyomdából májusban kikerülő, következő könyvvel hozzák be, amely a 123. és 124. évad előadásainak szereposztásait, társulati névsorát és egyéb fontos információit tartalmazza.