Felépülés
Kulka János újra játszik
Januártól újra játszani fog, a Katonában is színpadra áll és egy új filmben is szerepet kapott, amit márciustól forgatnak.
2016.11.19 13:51ma.huMég ebben az évadban újra munkába áll Kulka János - írja a Blikk, amely úgy tudja, a színész januártól újra játszani fog a Katona József Színházban, és egy filmszerepet is elvállalt..
A lap azt írja, Kulka János nagyon gyorsan gyógyul és már alig látszik rajta, hogy április elején sztrókkal került kórházba.
A lapnak a Katona egyik munkatársa azt mondta, Kulkának nagyon hiányzik a színpad, ezért januártól próbákra akar járni, és ezt már a színház felé is jelezte. A tervek szerint márciustól már játszik is, mert úgy érzi, hogy ez csak segíti a gyógyulásában. Úgy tudni, a színész a régi szerepei közül venne vissza néhányat.
A Blikk emellett úgy tudja, a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj-Mészáros Károly felkérte Kulka Jánost arra, hogy szerepeljen a készülő krimijében, amelyet márciustól forgatnak.
A Katona József Színház a lapnak azt nyilatkozta, hogy a színész napról napra egyre jobban érzi magát, és bármikor örömmel várják vissza.
A lap hozzáteszi, Kulka János egyébként rendszeresen látogat egy budai konditermet is, nemrég pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház ünnepségén is részt vett, amikor elbúcsúztatták a felújítás miatt zárva tartó színházat.