Zene ünnepe
Ingyenes szabadtéri koncertek a Várkert Bazárban
Öt színpadon várja ingyenes könnyűzenei koncertekkel a közönséget kedden, a Zene ünnepe alkalmából a Várkert Bazár.
2016.06.21 03:30MTIA Zene ünnepe egy európai kezdeményezés, melynek keretében a nyár első napját zenészek és zenebarátok közös muzsikálással ünneplik. Az ünnephez kapcsolódva több mint ötven együttes lép fel a Várkert Bazárban kedden 14 és 22 óra között - közölték az MTI-vel a szervezők.
A rendezvényen a Cseh Tamás Programban 2014 és 2015 során sikeresen pályázó zenekarokkal, illetve a Zene ünnepén már tavaly is fellépő együttesekkel találkozhatnak az érdeklődők, akik a Cseh Tamás Program infósátorban minden, pályázatokkal, támogatási lehetőségekkel kapcsolatos információt is megtudhatnak.
A Cseh Tamás Program a tavalyi rendezvény után ezúttal is a Várkert Bazár parkjában állítja fel akusztikus színpadait, melyeken többek között a program által támogatott zenekarok lépnek színpadra. A több mint félszáz együttes öt helyszínen: az Öntőház udvaron, a Fülkepavilonnál, a Kertkapunál, a Gloriett és a Lépcsőpavilon előtt ad koncertet.
Az esemény részletes programja a http://www.varkertbazar.hu/hu/programok/a-zene-unnepe-2 honlapon érhető el.