Gyermeknap
Várja az adományokat a Mikulásgyár
Gyermeknap alkalmából Nyáron is szükség van a szolidaritásra címmel karitatív akción várja az adományokat a Mikulásgyár a budapesti Millenáris Parkban.
2015.05.31 14:46MTITartós élelmiszereket, tisztítószereket, játékokat és ruhákat várnak a Millenáris parkban felállított installációnál - közölték a szervezők az MTI-vel.
Akciójukkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy nem csak télen van szükség a segítségre, a szolidaritásra.
Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy a karitatív akció során eddig főként játékokat és élelmiszert adományoztak az érdeklődők, a nap végére várhatóan egymillió forint gyűlik össze. A felajánlásokat a Magyar Posta juttatja el a vöröskereszthez.
Emlékeztetett arra, hogy télen mintegy 110 ezer ember járt a fővárosi Mikulásgyárban. Akkor a játékok és ruhák mellett mintegy 30 ezer kilogramm élelmiszer gyűlt össze.
Terveik szerint nyáron fesztiválokra települnek ki és gyűjtik az adományokat a rászorulók számára - mondta Zsolnai Endre.