Erdély a románok és a magyarok közös hazája
Markó: Mi nem leszünk másodrangú állampolgárok a saját szülőföldünkön
Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély a románok és a magyarok közös hazája, ez természetesnek tekintendő a határok nélküli Európában - hangsúlyozta szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti ünnep alkalmából a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
2008.03.15 13:54MTIA szövetség március 15-i központi rendezvényén Markó Béla felidézte a korábbi történelmi korokat, amelyekben a magyaroktól sok mindent elvettek: területet, erdőt, földet, házat, egyetemet, iskolát, még a nyelvet is. Utalt azonban arra, hogy e közösségnek sikerült már sok mindent visszaszereznie, annak ellenére, hogy román részről ezt sokszor meg akarták akadályozni.
Felidézte például az 1990-es véres marosvásárhelyi eseményeket, tanulságként mutatva fel azt az új nemzedékeknek. Erdélyben is bebizonyosodik lassan-lassan - mondta a szónok -, hogy az elnyomás, a nemzeti gyűlölet semmire sem vezet. "Amit eddig nem tudtunk visszaszerezni, azt vissza fogjuk szerezni ezután. Mi nem leszünk másodrangú állampolgárok a saját szülőföldünkön! Romániában ma is él legalább másfélmillió magyar, Erdély a miénk is! Erdély nem kizárólagosan román, és nem is kizárólagosan magyar, Erdély mindannyiunk közös hazája... a határok nélküli Európai Unióban mi sem természetesebb ennél" - fejtette ki. Az RMDSZ elnöke ismét hitet tett az autonómia ügye mellett, hiszen - mint hangsúlyozta - a helyi ügyes-bajos dolgokat nem Bukarestből kell intézni.
A romániai magyarság nem akarja szétrombolni az országot az autonómiával, hanem építeni akarja Erdélyt, gyarapítani Székelyföldet - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy Koszovó példáját jól meg kell érteni. Ott szerinte valamikor lett volna más megoldás is, a két nép élhetett volna szabadságban egymás mellett. A többség véres terrorja, majd a kölcsönös, folyamatos gyűlölet azonban a szétváláshoz vezetett - fűzte hozzá.
Az erdélyi magyarság azonban tudja, hogy van békés megoldás is mindenre, de ehhez nemcsak a kisebbségben levőknek, hanem a többségieknek is bölcsességre van szükségük - szögezte le Markó Béla.