Hellyel-közzel működött
Dick Cheney utasítására hallgatott el információkat a kongresszustól
Dick Cheney volt amerikai alelnök utasította nyolc évvel ezelőtt a Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) arra, hogy ne tájékoztassa a kongresszust az új terrorellenes programról, amelyet a múlt hónapban állított le a szakszolgálat új vezetője, Leon Panetta, mihelyt tudomást szerzett róla - értesült az amerikai sajtó.
2009.07.12 08:14MTIAz AP hírügynökség washingtoni illetékesekre hivatkozva közölte, hogy Panetta erről június 24-én a képviselőház ás a szenátus hírszerzési bizottságának zárt ülésen tájékoztatta a testületek tagjait. Hasonló értesüléseket szerzett a The New York Times című amerikai lap is, amely szombati számában közli ezt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Hogy pontosan mit is takart a titkolt terrorellenes program, azt továbbra is homály fedi.
Egykori hírszerzők azt mondták, hogy nem volt köze a CIA vallatási és fogva tartási programjához, sem pedig a titkos elektronikai lehallgatási programhoz. Washingtoni illetékesek kezdetlegesnek jellemezték a terrorellenes programot, amely csak hellyel-közzel működött. Olyan szakszolgálat megteremtése lett volna a cél, amely titkos misszió vagy missziók végrehajtására lett volna képes egy idegen országban, de eddig sosem jutottak el vele.
Dick Cheney utasítása után a CIA-igazgatók nem tájékoztatták a programról a kongresszust, úgy ítélték meg, az nem jutott el olyan stádiumba, hogy megérett volna a kongresszusi meghallgatásra - közölte egy volt hírszerzési tisztségviselő és egy kormányilletékese, akiknek tudomásuk van Panetta kongresszusi meghallgatásán elhangzottakről. Az amerikai lapok a minap szivárogtatták ki, hogy a Barack Obama amerikai elnök által kinevezett új CIA-főnök állítólag közölte a meghallgatáson, hogy a szakszolgálat éveken át félrevezette a washingtoni kongresszust, jelentős tényeket hallgatott el a törvényhozás elől.
Panetta beismerése kapcsán vita kezdődött arról, mekkora politikai nyomást gyakorolhatott a Bush-kormány a CIA-ra, hogy az ne adjon pontos tájékoztatást a kongresszusnak és a közvéleménynek sok kérdésben, Irak feltételezett tömegpusztító fegyvereitől kezdve az al-Kaida elfogott tagjaival szembeni vallatási módszerekig.