Fél percig szexfilmet néztek a sportrajongók
Botrány! Pornó került a Super Bowl közvetítésébe
Állítólag a pornójelenet egy másik csatornáról került a sportközvetítésbe, amelyet ugyanabban az időben sugároztak.
2009.02.03 07:46hirado.hu/FHEgy félperces szexfilmjelenet szakította félbe a Super Bowl közvetítését vasárnap este az arizonai Tucsonban. A részlet három perccel a döntő vége előtt villant fel a televíziók képernyőjén, emiatt több ezer néző telefonált dühösen a szolgáltatóhoz.
Az Arizona Daily Star című újságnak a kábeltelevízió szóvivője elmondta: megvizsgálták a technikai rendszerüket és minden megfelelően működött az esetkor, így csak egy rosszindulatú tréfáról lehet szó.
Az esettel kapcsolatban nyilatkozott a phoenixi ügyészségi iroda is, amely - szóvivője szerint - komolyan veszi a dolgot és vizsgálatot indítottak az ügyben.
Az újság szerint a pornójelenet egy másik csatornáról került a sportközvetítésbe, amelyet ugyanabban az időben sugároztak a szolgáltató egyik fizetős csatornáján.
Az amerikai hatóságok nagyon komolyan veszik a hasonló ügyeket, így a cég komoly büntetésre számíthat. 2004-ben például 550 ezer dollárra büntették a CBS televíziót, amikor a Super Bowl döntőjének szünetében, élő adásban villant ki Janet Jackson egyik melle a ruhájából.