Spanyolország

Újból sztrájkolnak az Amazon dolgozói Madridban

Újabb sztrájkkal kezdték az évet az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói csütörtökön, továbbra is jobb fizetési és munkafeltételeket követelve.

2019.01.03 19:00MTI

A San Fernando de Henaresben található központban tavaly november óta ez már a hetedik munkanap, amikor sztrájkkal tiltakoznak a munkavállalók. Kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés kedvezőbb volt számukra a jelenleginél, ezért annak újratárgyalását követelik. Az kívánják elérni, hogy a cég garantálja számukra egyebek mellett a bérek inflációkövetését és a fizetett betegszabadságot.

Douglas Harper, a Munkásbizottságok (CCOO) nevű szakszervezet képviseletében arról beszélt, hogy a sztrájkot a nappali műszakban a munkavállalók 70 százaléka, az éjszakai műszakban pedig 60 százaléka követte.

Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a pénteken is folytatódó akció miatt a megrendelt termékek kiszállításában jelentős késésekre lehet számítani.

A vállalat közleményben cáfolta a szakszervezet által közölt adatokat, amelyek szerinte "nem felelnek meg a valóságnak". Hangsúlyozta azt is, hogy munkavállalóik számára jó fizetési és munkafeltételeket nyújtanak, "vonzó" munkahelyet teremtve.

A 2012-ben létesített logisztikai központ volt az első, amelyet a cégóriás létesített Spanyolországban. Mára mintegy 2400 munkavállalót foglalkoztat, közülük 1600 embert határozatlan idejű szerződéssel.

A dolgozók novemberben a Fekete Péntekre (Black Friday) időzítették a sztrájkot, mivel a cég számára az az egyik legforgalmasabb nap az évben.

Most pedig a Vízkeresztet megelőző napokat választották, ugyanis Spanyolországban január 6-án a napkeleti bölcsek hozzák az ajándékokat a gyerekeknek, így a rendelések száma ilyenkor kimagasló.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.