Abbásznak magas láza volt

Elhagyta a kórházat a palesztin elnök

Nyolc napi ápolás után hétfőn elhagyhatta a kórházat Mahmúd Abbász palesztin elnök, akit magas láz és tüdőgyulladás miatt szállítottak be már többször is.

2018.05.28 13:30MTI

A 83 éves politikus a kórház folyosóján újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy jó egészségben távozik, olyannyira, hogy kedden már folytatja is munkáját.

Abbásznak május közepén megműtötték a fülét, majd május 20-án került először magas lázzal kórházba Rámalláhban. Tüdőgyulladása miatt egy időre lélegeztető gépre is került, a gyulladást legyűrő antibiotikumokat pedig intravénásan juttatták a szervezetébe.

Az AP amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy Abbász továbbra sem hajlandó megnevezni senkit helyettesének, sem pedig elnöki tiszte utódjának.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.