Illegális bevándorlás
Tengerbe fulladt négy nő és egy gyermek az Égei-tengeren
Tengerbe fulladt legalább öt migráns - négy nő és egy gyermek - az Égei-tenger keleti részén, miután gumicsónakjuk felborult.
2016.04.09 11:18MTIAz öt áldozat holttestét hajnalban találták meg Számosz görög szigettől északkeletre, a török partokhoz közel.
A parti őrség neve elhallgatását kérő egyik szóvivője szerint a szerencsétlenségnek öt túlélője is van: két nő, két férfi és egy gyerek. Ők sokkos állapotban vannak.
Azt mondták a hatóságoknak, hogy tizenegyen voltak a három és fél méter hosszú csónakban. A parti őrség keresi a feltételezett tizenegyedik hajótöröttet.
A halottak életkoráról és állampolgárságáról a hatóságok egyelőre nem tudnak semmit - mondta a szóvivő.
Az Európai Unió és Törökország március 18-án megállapodást kötött, amely szerint az EU visszaküldi Törökországba azokat az illegális bevándorlókat, akik március 20-a után érkeznek valamelyik görög szigetre, Cserében az EU-tagországok - egy egyelőre 72 ezres kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszavisznek Törökországba.
A megállapodás óta jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma.