Aggasztó a helyzet
Utasok közé ültetik az ebolás holttesteket
A holttesteket felöltöztetik és tömegközlekedési eszközön szállítják, ez a gyakorlat pedig a járvány súlyosbodásához vezethet Guineában.
2015.05.23 08:44MTISokan tömegközlekedéssel szállítják haza ebolafertőzésben elhunyt családtagjaikat Guineában. Az áldozatok rokonai azért próbálják hazaszállítani elhunyt szeretteiket, hogy a szokásoknak megfelelően otthon készítsék fel lelküket a túlvilágra. A hatóságok figyelmeztetése, miszerint szigorúan tilos hozzányúlni a betegségben elhunytakhoz, több száz éves hagyományoknak mond ellen.
A nyugat-afrikai országban törvény tiltja, hogy a fertőző holttesteket elszállítsák arról a településről, ahol a beteg elhunyt. Az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint a szeretteiket hazaszállítani vágyók ezzel a módszerrel próbálják kicselezni a hatóságokat. A holttesteket felöltöztetik és a többi utas közé ültetik, ez a gyakorlat pedig a járvány súlyosbodásához vezethet.