Kolumbia
Holland túszt engedtek szabadon a gerillák
Szabadon engedte holland túszát szerdán a kormány ellen harcoló kisebbik kolumbiai gerillaszervezet, a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN).
2015.02.12 09:08MTIA holland állampolgár kiszabadulásáról a vöröskereszt helyi szervezete számolt be közleményben.
A túsz pontos kilétét nem közölték, és elengedéséről is csak annyit lehet tudni, hogy Kolumbia északkeleti részében történt. Nem került nyilvánosságra eddig az sem, hogy a holland állampolgárt mikor és hogyan fogták el.
Az 1964-ben alakult ELN jóval kisebb szervezet, mint a fő gerillacsoport, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC), becslések szerint 2-3 ezer fegyveressel rendelkezik.
A kormány a FARC szervezettel béketárgyalásokat folytat a az ötven éve dúló, több mint 220 ezer halálos áldozatot követelő belháború lezárása érdekében, és előkészítő tárgyalásokat kezdett ugyanezzel a céllal az ELN-nel is. A közlemény szerint idén ez volt az első túszelengedés a gerillák részéről.