Kirúgták az egyik fő esélyest

Nem lesz belőle Miss Kolumbia: túl kicsi volt a bikinije

Sokak szerint akár a végső győzelem is az övé lehetett volna, talán épp ez szúrhatta az ellenfelei szemét, akik közül valaki felhívta a bírák figyelmét, hogy Paola Builes bikinije túlságosan is sokat mutat a szépségkirálynő-jelöltből. A gyönyörű és főleg igencsak formás lányt emiatt kizárták a Miss Kolumbia versenyből, amelynek novemberben rendezik meg a fináléját. A szigorú zsűri szerint a 21 éves lány bikinije valóban szabályt sért, a mérete nem éri el az előírások szerinti minimál szintet.

Pedig a csillagokkal díszített mélykék fürdőruha ránézésre teljesen átlagos, ilyennel naponta találkozhatunk a strandokon is, így csak találgatni lehet, vajon mi is volt az a bizonyos méret, ami a bírák szerint kívánatos lett volna, és hogy a bikinit négyzetcentiben határozták-e meg, amit mindenkinek magára kell aggatnia, vagy a versenyzők egyéni méreteihez viszonyítva jelölték ki, hogy hány százalékot kell a bőréből eltakarni. (Szerzői jogi okokból ezt a képet sajnos nem tudjuk bemutatni - a szerk.) Egy biztos: a modellt alaposan szemügyre vették a zsűri tagjai és úgy döntöttek, ez a méret nem jó méret.

Paola Builes (Fotó: Facebook)

Az újságíró-hallgató lány korábban megnyere az ország észak-nyugati részén fekvő regionális versenyt, a Miss Antioquia cím birtokosaként került az országos versenybe, és a fogadóirodák szerint biztos befutónak számított volna a novemberi döntőn. Paola az egyetem mellett profi modellként keresi a pénzét, de mint mondta, mindig kínosan ügyelt rá, hogy egy bizonyos mértéket ne lépjen túl, nem akarta veszélyeztetni egy akt- vagy félaktképpel a szépségversennyel kapcsolatban dédelgetett álmait, így még jobban megrázta a bírák döntése.

A sajtó felvetette, hogy a döntő egyik mozzanata épp egy bikinis felvonulás, de erre a verseny szóvivője csak annyit reagált, hogy azért nem fizetnek külön a lányoknak, és az nem számít szakmai fotózásnak, ezért egészen más elbírálás alá esik Paola profi bikinis képe, mint a döntős vonulás.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.