Iszlám Állam
Muzulmán országok egész sorát felháborította a jordániai pilóta tűzhalála
Az arab országok mellett Irán, Törökország és Japán is elítélte a tavaly decemberben fogságba esett pilóta kivégzését.
2015.02.04 17:50MTISzalman bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia királya iszonyatos bűnnek bélyegezte a kivégzést, amely - mint mondta - ellentétes az iszlám vallás türelmével. A sivatagi királyság uralkodója egyúttal részvétét fejezte ki Jordánia népének és királyának, II. Abdalláhnak. Jordánia és Szaúd-Arábia egyaránt tagjai annak a nemzetközi katonai szövetségnek, amely az Egyesült Államok vezetésével légi támadásokat intéz az IÁ állásai ellen.
Az Egyesült Arab Emírségek - amely szintén részt vesz a szövetségben - szerdán külügyminiszterén keresztül szigorú szavakkal ostorozta az IÁ brutális tettét, azt gyalázatosnak, szégyenletesnek bélyegezte. Katar - amely otthont ad a szövetség parancsnokságának - ugyancsak külügyminiszterével tolmácsolta a világnak felháborodását: bűntettnek, az iszlám hit türelemre intő tanai, az emberi értékek és a nemzetközi normák ellen valónak minősítette a kivégzést. Kuvait emírje elvetemült aljasságnak mondta a tettet.
A túlnyomórészt muzulmánok lakta Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan olyan barbárságnak bélyegezte a kivégzést, amelynek nincs helye az iszlámban. "Ilyesmi nem szerepel vallásunkban... és semmi köze az iszlámhoz" - mondta Erdogan. Irán - külügyminisztériumán keresztül - embertelennek, az iszlám tanításait sértőnek ítélte a kivégzést.
Japán miniszterelnöke, Abe Sindzó is hangot adott felháborodásának, már csak azért is, mert kormányának nem sikerült megakadályoznia, hogy az IÁ két japán állampolgárt lefejezzen. Abe borzalmasnak és rendkívül felháborítónak mondta a jordániai pilóta tűzhalálát. "Sohasem engedhetünk a terrorizmusnak" - fogalmazott nyilatkozatában.