Szent ügy
Szíriába utaztak a Manchesterből eltűnt ikerlányok
Eltűnt két 16 éves lánytestvér az angliai Manchesterből. Brit terrorelhárító tisztviselők szerdán úgy vélekedtek, hogy Szíriába utaztak.
2014.07.09 20:25MTIA fiatalok június 26-án hagyták el Nagy-Britanniát, és Törökországba repültek, ahol a rendőrség feltételezése szerint a határon átkeltek Szíriába.
Tony Mole főfelügyelő szerdán azt mondta, hogy a lányok veszélybe sodorták magukat. A rendőrség nem tudja, hogy miért utaztak a közel-keleti országba, illetve ott kinél tartózkodnak.
A brit terrorelhárítók most azt vizsgálják, az ikerpárnak segített-e valaki abban, hogy Szíriába utazzon, ahol polgárháború tombol.
Helyi biztonsági tisztviselők szerint több száz brit ment Szíriába, hogy támogassa a felkelők harcát Bassár el-Aszad elnök kormánya ellen.