Robbantással fenyegetőzött

Feladta magát egy öngyilkos merénylettel fenyegetőző férfi Stockholmban

Feladta magát a svéd rendőrségnek egy férfi, aki öngyilkos merénylettel fenyegetőzött Stockholm belvárosában - mondta csütörtökön a rendőrség szóvivője.

2014.06.19 21:20MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/Idea go

A férfi délelőtt besétált egy jogvédő szervezet Stockholm belvárosában fekvő irodájába, majd azzal fenyegetőzött, hogy a levegőbe repíti az épületet az övén viselt robbanószerkezettel. A svéd hatóságok a főváros nagy részét több órára lezárták, és kiürítették a környező épületeket, majd tárgyalást kezdeményeztek a merénylőjelölttel, aki végül az esti órákban adta meg magát. Kjell Lindgren, a svéd rendőrség szóvivője elmondta, hogy drámai jelenetek nélkül sikerült elvezetni a férfit.

Hozzátette, a területet átvizsgálják, hogy ne maradjanak veszélyes tárgyak a helyszínen. A rendőrség közölte, hogy a férfi megfenyegette a kormányzó Mérsékelt Pártot és a legnagyobb ellenzéki pártnak számító Szociáldemokrata politikai platformot is, így mindkét párt központjai környékét lezárták. Az irodától - ahol a férfi elbarikádozta magát - nem messze található a svéd kormánypárt központja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.