Tudhatta, hogy a hajó túl van terhelve

Dél-koreai baleset - letartóztatták a komptársaság vezérigazgatóját

Letartóztatták csütörtökön annak a dél-koreai komptársaságnak a vezérigazgatóját, amelynek tulajdonában volt a több mint három hete elsüllyedt komp.

2014.05.08 08:05MTI
Forrás: YouTube

A katasztrófának mintegy 300 halálos, illetve eltűnt áldozata van. Többféle címen - köztük gondatlanságból elkövetett emberölés és a tengeri jogok megsértése - rövid időn belül vádat is emelnek a Chonghaejin Marine nevű társaság vezetője, Kim Han Szik ellen - közölte egy ügyész.

A gyanú szerint a vezérigazgató tudta, hogy a komp túl van terhelve. Szakértők szerint feltehetőleg a túlsúly volt a baleset egyik fő oka.

Korábban már letartóztatták a komphajó kapitányát, a legénység azon 14 tagját, aki túlélte a katasztrófát, valamint a komptársaság négy középvezetőjét.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.