Az Air France cáfol
Orosz lap szerint majdnem összeütközött egy francia Airbus és egy orosz bombázó
Kis híján összeütközött március 14-én Moszkva felett az Air France menetrend szerinti járata egy orosz nehézbombázóval.
2014.04.11 18:11MTIErről írt pénteken az Izvesztyija című orosz napilap, a francia légitársaság azonban cáfolta ezt az értesülést.
Röviddel azután, hogy felszállt a moszkvai Seremetyevo repülőtérről, az Air France-KLM légitársaság Párizsba tartó A319 típusú Airbus gépe mintegy 100 méterre haladt el a Tu-95 bombázó mellett – írta a lap a Roszaviacija orosz szövetségi légiközlekedési hivatalra hivatkozva. Az orosz katonai gép olyan közel haladt el az Airbus mellett, hogy legénység tagjai hallották a bombázó légcsavarjainak zaját – írta a lap.
Az újság által idézett egyik repülőtéri illetékes szerint az incidenst az okozhatta, hogy a francia gép a tervezettnél később szállt fel. A levegőben két repülőgép között a biztonságos távolság legalább 1000 láb (305 méter) – jegyezte meg az orosz napilap.
Az Air France ugyanakkor az AFP francia hírügynökségnek cáfolta, hogy fennállt volna az összeütközés veszélye. A legénység – miután látás alapján úgy becsülte meg, hogy az Airbus és a Tupolev-95 között nincs meg az előírt távolság - a hatályos nemzetközi rendelkezések szerint járt el – tette hozzá a légitársaság.
Az Air France közölte: jegyzéket küldött az esetről a francia légiközlekedési hatóságnak (BEA), amely tájékoztatta az orosz partnerszervet. A légitársaság szerint azonban a radartérképekből nyert elsődleges adatok alapján megvolt a két gép között az 1000 láb távolság, s nem állt fent az összeütközés veszélye. A moszkvai területi légiirányítás vezetése szintén azt közölte, hogy nem volt veszélyhelyzet.