Csupán erős szívverése volt

Hazaengedték a kórházból az amerikai igazságügyi minisztert

Eric Holder a minisztérium vezetőivel folytatott tanácskozáson lett rosszul délelőtt. Ezért elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy kórházba szállíttatják a 63 éves politikust. Három órát töltött benn, és ezalatt többféle vizsgálatot végeztek el rajta.

2014.02.28 08:11MTI

Csupán erős szívverése volt az amerikai igazságügyi miniszternek, és csütörtök este saját lábán már el is hagyta a kórházat, ahova légzési panaszok és gyengeségérzet miatt szállították be néhány órával korábban - közölte hivatala.

Eric Holder a minisztérium vezetőivel folytatott tanácskozáson lett rosszul délelőtt. Ezért elővigyázatosságból úgy döntöttek, hogy kórházba szállíttatják a 63 éves politikust. Három órát töltött benn, és ezalatt többféle vizsgálatot végeztek el rajta. Az orvosok kizárták, hogy szívrohama lett volna, de felírtak neki szívritmus-szabályozó gyógyszert.

A minisztérium szóvivője szerint Holder jó kondícióban van, gyakran gyalog megy fel az ötödik emeleten lévő irodájába, nem pedig lifttel, rendszeresen kosárlabdázik, a hétvégén is játszott volna egy amatőr meccsen, ha nem jön közbe ez a gyengeség.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.