Elvesztünk?

Kivonultak a környezetvédők a klímakonferencia eredménytelensége miatt

Demonstratívan kivonultak a nagy környezetvédő és nem kormányzati szervezetek képviselői csütörtökön a szerintük kudarcot jelentő varsói nemzetközi klímakonferenciáról.

2013.11.21 15:10MTI

A Greenpeace, az Oxfam, a WWF, a Nemzetközi Föld Barátai, az ActionAid International és több más szervezet képviselői egy nappal az esemény zárása előtt közzétett nyilatkozatukban azt írták, hogy "a varsói konferencia, amely fontos állomást jelenthetett volna egy fenntartható jövő felé, nem ért el semmit".

Johannes Wahlmüller, a Global 2000 szervezet szóvivője még keményebben fogalmazott, amikor kijelentette: "A klímatárgyalások iránti várakozások ugyan csekélyek voltak, de itt még komoly tárgyalások sem voltak. Ez a klímakonferencia egy bohózat, arculcsapása mindazoknak, akik egy stabil klíma és egy élhető környezet érdekében, mindannyiunk és a következő nemzedékek javára fáradoznak".

A lengyel fővárosban 194 ország és az Európai Unió képviselői csaknem két héten át tárgyaltak a 2015-ben Párizsban megkötendő új egyezmény előkészítéséről, amely a tervek szerint csökkentené az üvegházhatást okozó, ipari tevékenységből származó gázok kibocsátását. Ez az egyezmény 2020-ban lépne életbe, és azt remélik tőle, hogy a kibocsátás csökkentésével 2 Celsius-fokkal mérsékelnék a Föld felmelegedését. A jelenlegi kibocsátási szint fennmaradása mellett előrejelzések szerint a felmelegedés elérné a 4 Celsius-fokot.

2015-ig arról is dönteni kell, hogy milyen módon nyújtsanak pénzügyi támogatást a szegényebb országoknak a klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodásban. Az éghajlat-változás és a szélsőséges időjárási jelenségek által különösen érintett afrikai, ázsiai, Karib-tengeri és dél-csendes-óceáni térségek pénzügyi támogatást sürgetnek az időjárási katasztrófák által okozott károk elhárítására.

A varsói konferencián azonban nemhogy nem születtek felajánlások a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről, hanem Japán még azt is bejelentette, hogy növeli kibocsátását, tekintettel a fukusimai katasztrófa miatt kieső atomenergiára. Sok ország egyáltalán nem hajlandó erről tárgyalni, és az EU sem kész a már bejelentett 20 százalékos csökkentést tovább emelni. Ráadásul az iparilag fejlett országok által a szegényebb déli országoknak nyújtandó pénzügyi segítség tárgyában sincs haladás.

"Nem elég, hogy az acélipar, az atomerőmű-építők és a légitársaságok hivatalos szponzorként jelentek meg itt, és a szénipar egy párhuzamos konferenciát rendezett Varsóban, amelyen felszólalt Christiana Figueres, az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének (UNFCCC) főtitkára is, a lengyel miniszterelnök a kormányátalakítás keretében éppen szerdán mentette fel hivatalából a környezetvédelmi minisztert, s fokozta le ezzel egy magánember státusára a klímakonferencia elnökét" - háborgott Wahlmüller, hozzátéve, hogy "eközben emberek millióit fenyegeti az a veszély, hogy a klímaváltozás miatt menekülni lesznek kénytelenek lakóhelyükről".

Csütörtökön a Greenpeace három aktivistája felmászott a Varsó belvárosában álló, 231 méter magas Kultúra és Tudomány Palotájának falára, és mintegy 100 méter magasságban egy hatalmas, 70 négyzetméteres plakátot feszítettek ki a következő felirattal: "Védjük meg a klímát, védjük meg az Északi-sarkot, engedjék szabadon aktivistáinkat!"

Ez már a Greenpeace második látványos tiltakozó akciója a varsói klímakonferencia idején. Hétfőn a lengyel gazdasági minisztérium homlokzatára másztak fel, és helyeztek el tiltakozó transzparenseket. A rendőrség a csütörtöki akcióban részt vevő aktivisták közül 34-et őrizetbe vett.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.