Lefoglalták

Megtalálták az ellopott Rákóczi-mellszobrot

Megtalálta és lefoglalta pénteken délután a szlovák rendőrség II. Rákóczi Ferenc Borsiban ellopott mellszobrát, illetve a Szentesen (Svatusa) eltulajdonított turulszobrot is.

2013.03.01 18:21MTI

A tényt Jana Mésarosová, a kassai rendőrség szóvivője is megerősítette. A bronzból készült szobrokat Borsiban, egy családi ház garázsában találták meg. Laczkó szerint a Rákóczi-mellszobrot három részre vágták, s kárt tettek a turulszoborban is. 

A rendőrség az üggyel kapcsolatban három személyt vett őrizetbe, akik ellen büntetőeljárást indítottak. "Nagyon örülünk, hogy rövid időn belül sikerült kinyomoznunk és őrizetbe vennünk a tetteseket, akik Királyhelmec környékéről származnak, s ezzel megakadályozni azt, hogy az eltulajdonított szobrokban jelentősebb kár essen, illetve hogy eladhassák őket" - nyilatkozta az MTI tudósítójának Radoslav Fedor ezredes, a szlovák rendőrség tőketerebesi járási igazgatója. 

A sikerhez a szlovák rendőrök sátoraljaújhelyi kollégái is hozzájárultak. "Szeretném megköszönni magyar kollégáinknak, hogy információikkal elősegítették a tettesek kézre kerítését" - mondta az ezredes. Közlése szerint az egyik gyanúsított személy nemesfémlopás miatt szerepelt a magyar rendőrség nyilvántartásában, ami segített a szlovákoknak a nyom megtalálásában. 

A jelek arra vallanak, hogy nem nemzetiségi indítékúak voltak az esetek, a lopások hátterében nagy valószínűséggel fémtolvajok állnak. "Számunkra nagy öröm, hogy megkerültek a szobrok, s nagy öröm az is, hogy az eseteknek nincs magyarellenes élük. A rendőrség gyors és jó munkát végzett" - mondta Laczkó. A tetteseket a hatályos törvények szerint akár három év szabadságvesztés is fenyegetheti.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.