Az egyes intézményekből is
Holland álláspont: Schengen, eurózóna - egyenként is ki lehessen lépni
A holland miniszterelnök szerint lehetővé kellene tenni az európai uniós tagországoknak, hogy saját döntésük alapján adott esetben kilépjenek az EU-ból vagy annak egyes intézményeiből, beleértve a határellenőrzés nélkül működő schengeni övezetet vagy az eurózónát is.
2013.02.01 08:05MTIMark Rutte erről abban a levélben foglalt állást, amelyet a holland parlamentnek nyújtott be a témában csütörtökön.
Megjegyezte azt is, hogy ennek a lehetőségnek a megteremtéséhez szerződések módosítására lenne szükség, hiszen az euróövezet és a schengeni zóna létrehozását kimondó szerződések jelenleg nem teszik lehetővé az utólagos kilépést.
Rutte állásfoglalása csak néhány nappal követte David Cameron brit miniszterelnökét ugyanebben a témában. Cameron a múlt héten elmondott beszédében bejelentette: elképzelhető, hogy Nagy-Britannia 2015 után, a következő parlamenti időszak első felében népszavazáson dönt EU-tagságának jövőjéről.
A nemzetközi gazdasági válság egyik következményeképpen az EU-tagországok között eszmecsere kezdődött arról, hogyan alakuljon az unió jövője hosszabb távon.
Rutte már tett a mostanihoz hasonló megjegyzéseket az idei davosi Világgazdasági Fórumon is.
Kapcsolódó írások:
- Románia fokozott lobbitevékenységgel próbálja elérni schengeni csatlakozását
- Schengeni határ: elhalasztották a döntést Románia és Bulgária ügyében
- Bírálják az EP-ben: Sarkozynek nem kellenek a schengeni határok
- Sarkozy: felül kell vizsgálni a schengeni egyezményt
- Horvátország a schengeni övezethez szeretne tartozni
- Az EU gyakori hibája a kettős mérce