Dél-Afrika híreket vár állapotáról
Országszerte imádkoznak Mandela egészségéért
Dél-Afrika legendás egykori államfőjét, Nelson Mandelát szombaton kórházba szállították "kivizsgálás céljából" és országszerte imádkoznak egészségéért.
2012.12.09 13:05MTI Vasárnap reggel Jacob Zuma államfő meglátogatta a 94 éves Mandelát, aki egy közlemény szerint "jól van és megfelelő kezelésben" részesül. Arra nem tértek ki, hogy milyen vizsgálatokat végeznek el a pretoriai katonai kórházban.
Mandela 27 évet töltött börtönben az apartheid rezsim elleni harca miatt. 1994-ben választották meg országa első fekete államfőjévé és kitöltötte teljes, öt esztendőre szóló mandátumát. Hazája "apafigurája", akinek egészségéért milliók aggódnak, és vasárnap is országszerte tartottak tömeges miséket felépüléséért imádkozva.
Mandela februárban egy éjszakát töltött kórházban, ahol tükrözésen esett át, hogy kivizsgálják hasüregi panaszát. Tavaly januárban viszont szintén azt közölték, hogy kivizsgálásra vitték kórházba, később azonban bejelentették, hogy akut légúti fertőzése volt.