Megölték VV Fannit

Házi őrizetbe kerül a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi

B. László a határozatban megjelölt lakást csak külön engedéllyel hagyhatja el.

2019.06.13 11:35ma.hu

Házi őrizetbe kerül a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László - derül ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki közleményéből.

A Budai Központi Kerületi Bíróság végzését a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék megváltoztatta, ugyanis úgy ítélte meg, hogy az arányosság, a fokozatosság és a szükségesség elvének szem előtt tartása mellett a bűnügyi felügyelet az eljárás jelenlegi szakaszában már elegendő, de szükséges eszköz is a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok biztosításához.

A törvényszék előírta, hogy a gyanúsított a határozatban megjelölt lakást csak külön engedéllyel hagyhatja el, és ennek betartását a gyanúsított mozgását nyomkövető eszközzel kell ellenőrizni. A törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, a gyanút alátámasztó bizonyítékok köre a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem bővült.

Figyelemmel azonban a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított személyi szabadságának korlátozását továbbra is indokoltnak tartja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.