Baleset
Hősként ünnepelik a leszakadt lábat lejegelő pécsi polgárőrt
Persze sok rosszindulatú ember így is neki esett, hogy ne arassa le a babérokat, hiszen ő "csak segített", nem neki köszönhető a szakszerű ellátás.
2018.09.30 12:41ma.hu„2018.09.27-én kollégánk, Rózsa Bakacsi Ferenc egy súlyos közlekedési balesetbe botlott munkából hazafelé” – írta a Mecsek Polgárőr Egyesület Pécs Facebook-oldalán.
Mint kiderült, a baleset egyik részese egy motorkerékpáros volt. A motorosnak a baleset során az egyik lába sajnos amputálódott. A polgárőr az amputáció helyét egy szabadnapos mentőssel szakszerűen ellátta. Az amputált végtagot megkereste és szintén fedő kötéssel látta el, majd a közeli üzemanyag töltő állomásról (amiért egy másik autós szaladt el) hozott jégre helyezték. Ezzel nagymértékben hozzájárult egy esetleges helyreállító műtét sikeréhez!
A sérültet a mentők kiérkezéséig szóval tartotta, ezzel elkerülve az eszméletvesztést, illetve az esetleges tragikus kimenetelt. A mentők kiérkezését követően pedig a forgalom elterelésében segédkezett látott el jelző őri feladatokat.
„Gratulálunk Ferike!” – tették hozzá a posztban.
Sajnos a kommentelők között sokak belekötöttek, hogy nem is ő a hős, hanem mindenki, aki ott volt és cselekedett. "A kolléga nem egyedül látta el a sérültet! Az hogy nem sorolt fel mindenkit, semmit nem csökkenti az érdemeit!" - szögezte le a Polgárőr Egyesület.