Baleset
Halálra gázoltak egy kerékpárost Baranyában
A rendőrök egy 18 éves és egy 19 éves szaporcai férfit állítottak elő az eset miatt.
2016.10.23 11:32MTIMeghalt egy kerékpáros, akit elgázolt egy személyautó vasárnap reggel Adorjás és Kórós között - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A közlemény szerint az autó vezetője - eddig ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba és elütötte a szemből érkező kerékpárost, majd elhajtott. Az 51 éves adorjási férfi a helyszínen életét vesztette.
A rendőrök egy 18 éves és egy 19 éves szaporcai férfit állítottak elő az eset miatt, elszámoltatásuk jelenleg is tart. A baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálják - írták.