Így került rendőrskézre
Lefotózta a pap a templomi betörőt
Lefotózta a helyi plébános, így került rendőrkézre az a férfi, aki betört egy templom melléképületébe Mátészalkán.
2016.03.21 10:50HavariapressA Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város egyik lelkésze vasárnap napközben vette észre, hogy a templom udvari melléképületének üvegezett ajtaja be van törve, és azon éppen egy férfi mászik kifelé.
A plébános előkapta a mobiltelefonját és lefotózta a behatolót, majd miután az illető elmenekült a helyszínről, értesítette a rendőröket.
A fénykép láttán az egyenruhások könnyűszerrel azonosították a betörőt, egy 44 éves helyi lakost, akit rövid idő alatt elfogtak és előállítottak a városi kapitányságra.
A lopás kísérletével meggyanúsított férfi a kihallgatásán azt állította, hogy a bűncselekmény előtt többféle gyógyszert vett be és alkoholt is fogyasztott, a templomba pedig azért ment, mert a tiszteletes előtt akarta megfogadni, hogy nem iszik többet.
Közben azonban meggondolta magát, és inkább a perselypénzt próbálta meg megszerezni, ez azonban a lebukása miatt nem sikerült neki.
A többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottat a kapitányságon őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.