Minden ok nélkül

Hiába próbált kitérni előle - összerugdosta, ököllel verte a kislányt

A férfi az elfogásakor is zavartan viselkedett, a feltett kérdésekre nem tudott egyértelmű válaszokat adni.

2015.12.02 08:18Havariapress
Forrás: Youtube

Egy órán belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki öntudatlan állapotban, minden ok nélkül megtámadott és összerugdosott egy kislányt Örkényben.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Pest megyei településen kedden kora este egy családi ház ablakán dörömbölt egy akkor még ismeretlen férfi, amikor az utcán épp egy 14 éves kislány járt arra.

A lány megpróbálta kikerülni az illetőt, aki azonban ekkor, minden előzmény nélkül nekitámadt, rugdosta és ököllel többször arcon ütötte, végül elmenekült a helyszínről.

A lány olyan súlyosan sérült meg a váratlan támadástól, hogy kórházba kellett szállítani. A történtekről szóló bejelentést követően a dabasi nyomozók azonnal megkezdték az adatgyűjtést, és egy órán belül azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.

A férfi az elfogásakor is zavartan viselkedett, a feltett kérdésekre nem tudott egyértelmű válaszokat adni. A 32 éves budapesti lakost az Örkényi Rendőrőrsön gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.