Bíróság
Hat évre ítélték az ismerősét brutálisan bántalmazó karcagi férfit
A sértett tizenhat sérülése közül a vérzéses agyzúzódás közvetlen életveszéllyel járt.
2015.05.14 11:54MTIJogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy karcagi férfit, aki 2011-ben brutálisan összeverte egy ismerősét. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat.
A jelenleg 36 éves, korábban már tizenhárom alkalommal elítélt, alkalmi munkákból élő férfi 2011. december 19-én délelőtt egy lakásban falfestményt készített, amikor megjelent egy ismerőse, az ügy későbbi sértettje, aki - miközben a "Mi van, édes?" kérdéssel fordult hozzá - megfogta a vádlott fenekét. A két férfi emiatt összeszólalkozott, a vádlott rátámadt a sértettre, aki elmenekült.
Aznap délután a vádlott egy karcagi lakásban éppen kábító hatású cigarettát szívott, amikor megjelent a sértett, és csatlakozott a társasághoz. A vádlott minden előzetes szóváltás nélkül arcon ütötte a másik férfit, majd - miközben ismerősei elmentek - bántalmazta a sértettet, aki ennek következtében elvesztette az eszméletét. A vádlott ezt követően távozott a lakásból.
A földön fekvő férfit a vádlott édesanyja találta meg, aki mentőt hívott hozzá. A sértett tizenhat sérülése közül a vérzéses agyzúzódás közvetlen életveszéllyel járt