Előzetesben a gyanúsítottak
Betöréses lopások Győr környékén
Előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség azt a rábapordányi nőt és bodonhelyi élettársát, akik Győr kertvárosában és a közeli Győrújbarát községben betöréses lopásokat követtek el - mondta Horváth Csaba alezredes, győri kapitány kedden, sajtótájékoztatón.
2008.09.30 14:56MTINyár eleje óta 17 lakásbetörés történt az érintett településeken. Az elkövetők mintegy 9 millió forintos kárt okoztak, elsősorban készpénzt és ékszereket zsákmányoltak - közölte Reinhoffer Csaba alezredes, bűnügyi osztályvezető.
A páros elkövetési módszeréről elmondta: a gyanúsítottak bejárták a települések utcáit, és a nagyobb zsákmánnyal kecsegtető, módosabb házakat választották ki. A telefonkönyvet is segítségül hívták; elkezdték vezetékes telefonon hívogatni a kiszemelt házak tulajdonosait, s ha nem vették fel a telefont, akkor behatoltak a lakásba. Felkészültek arra is, hogy harcképtelenné tegyék a házőrzőket: olcsón vásárolt kolbászt egy speciális, az állatok altatására, nyugtatására használatos géllel kenték be, s úgy dobták a kutyák elé.
A gyanúsítottak lakóhelyén tartott házkutatások során bűncselekményekből származó tárgyakat, egyebek között készpénzt, arany ékszereket, mobiltelefonokat, okmányokat, bankkártyát találtak a rendőrök. A nő büntetlen előéletű, élettársa azonban már hétszer volt büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt. A kihallgatási jegyzőkönyvek alapján a páros mostanáig kilenc lakásbetörés elkövetését ismerte el. A betöréses lopássorozat büntetési tétele öt évig terjedő szabadságvesztés lehet - mondta a bűnügyi osztály vezetője.