Válópere lett volna
Felgyújtotta magát a bíróság előtt
Súlyos égési sérülésekkel mentőhelikopter vitt Budapestre kórházba egy férfit, aki felgyújtotta magát a Kecskeméti Járásbíróság épülete előtt hétfőn kora délután.
2015.01.12 16:09MTIA Kecskeméti Törvényszék elnöke az MTI-nek megerősítette, hogy a férfi még azelőtt gyújtotta fel magát, mielőtt bement volna az épületbe. Bicskei Ferenc elmondta: a férfi a feleségével érkezett a járásbíróság épületéhez fél egy után pár perccel, ahol 13 órakor válóperi tárgyalása lett volna.
A szemtanúk szerint, a férfi a feleségével tárgyalt az épület előtt, majd a kabátjára valamilyen gyúlékony anyagot öntött és meggyújtotta.
A törvényszék elnöke hangsúlyozta, hogy a biztonsági szolgálat azonnal megkezdte az oltást, értesítette a mentőket és a tűzoltókat, de a kiérkezésük előtt sikerült eloltaniuk a lángokat. Az épületbe csak a csomagvizsgálón keresztül lehet bevinni bármit, ezért nem fordulhatott volna elő, hogy ilyen eset az épületen belül megtörténhet - tette hozzá.
A Bács-Kiskun megyei hírportál, a baon.hu írása szerint az esetet végignézte a válófélben lévő feleség is, aki a látottaktól sokkot kapott, a mentők őt is ellátták.
A férfiért mentőhelikopter érkezett, amely a közelben lévő, egykori sporttelepen szállt le.
Árvai Edina, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére annyit közölt, hogy közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az ügyet.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!