Vádemelést javasol a rendőrség
Trágár üzenettekkel zaklatta riválisát - bíróság elé állhat a nő
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a nővel szemben, aki a gyanú szerint fél éven keresztül napi gyakorisággal zaklatta trágár üzenetekkel volt élettársának új barátnőjét Szolnokon.
2014.08.07 09:48HavariapressA Tisza-parti városban idén tavasszal fordult a rendőrséghez segítségért egy helybéli nő, mert elmondása szerint barátjának korábbi élettársa akkor már hosszabb ideje zaklatta, szinte állandó jelleggel.
A nyomozás kiderítette, hogy a korábbi élettárs 2013. szeptemberétől kezdett trágár kifejezéseket tartalmazó üzeneteket küldeni a sértettnek, naponta akár többet is, emellett telefonon is hívogatta és fenyegette, így keserítve meg az életét.
A rendőrkapitányság munkatársai az ügyben beszerzett információk alapján zaklatás vétségének elkövetésével gyanúsították meg a 40 éves nőt, akiről azt is megállapították, hogy fél éven belül több száz fenyegető sms-t küldött riválisa részére.
A nyomozás nemrégiben lezárult, s a rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügy iratait az illetékes járási ügyészség részére.