Indul eljárás?
Szombathelyi drogügy: Czeglédy feljelentést tett és leadta a bizonyítékait
Rendőrségi feljelentést tett a szombathelyi drogügyben az önkormányzat szocialista frakcióvezetője.
2013.09.26 17:42MTICzeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakcióvezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy csütörtökön délután feljelentést tett a rendőrségen és átadta a birtokába került fényképeket és videofelvételt, amelyek alapján a szombathelyi szocialisták Lazáry Viktort, a városi közgyűlés fideszes alpolgármesterét azzal gyanúsítják, hogy drogot fogyasztott, drogok hatása alatt él.
Az alpolgármester a közgyűlésen cáfolta és visszautasította a vádakat, közölése szerint kedden drogtesztet is elvégeztetett. Ennek eredménye azt bizonyítja, hogy nem fogyasztott drogot - mondta. Az alaptalan gyanúsítás miatt jogi lépéseket tesz - tette hozzá.
Czeglédy Csaba az MTI-nek úgy fogalmazott, a rendelkezésükre álló összes bizonyítékot átadták a rendőrségnek, amely dönt majd arról, hogy ezek alapján indít-e nyomozást az ügyben, illetve dönt arról is, hogy az eljárást ismert vagy ismeretlen személy ellen indítja-e meg.
Hozzátette, annak a dílernek a nevét is közölte, aki információik szerint egy szombathelyi lakótelepen él, és feltevésük alapján tőle szerezhette be az alpolgármester a kábítószert.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére egyelőre csak annyit közölt, az üggyel kapcsolatban csütörtökön nem, csak később várható rendőrségi tájékoztatás.